Ezzel végleg vége lett mindennek.

Köszönjük a rendelést, reméljük ismét tetszik Petra!

Petra szemszöge:

Ma is, mint általában, most is egyedül vagyok egy borzasztó nagy házban. Fogalmam sincs miért vagyok még mindig itt, amikor az életem nem éppen úgy alakul, mint ahogy én azt elterveztem. Mindent a feje tetejére állított az én göndörkém. Eleinte a kapcsolatunk törhetetlen volt, de később amikor bekerült a híres tehetségkutatóba, már nem igazán találkoztunk. Igaz, hogy megfogadta, mindig velem lesz de sajnos ez nem így lett. Egy ideig küldte nekem az üzeneteket, de később már ez is elmaradt. Számtalanszor próbáltam utol érni abban az időben, de rá kellett, hogy jöjjek nem fogja velem újra felvenni a kapcsolatot. Habár mindennap a tévén keresztül nézhettem nem volt az igazi. Sokszor pityeregve néztem őt, miközben leperegtek a szemem előtt a rengeteg sok közös emlékünk. 

Azonban pár év elteltével, amikor második turnéjukat járták, szerencsét próbáltam és bevállaltam, hogy VIP jeggyel elmegyek egy koncertjükre, a barátnőmmel. Azt hittem abban a pillanatban, hogy nem fog neki feltűnni, hogy én vagyok és egyáltalán nem fog felismerni, de mindennek az ellenkezője történt. Százszor elmondta akkor, hogy mennyire bánja és tudtam, hogy a tipikus sablon szöveget mondja, mégis hittem neki és azóta egy párt alkottunk...azt hiszem egészen mostanáig. 
Minden annyira felfordult. Napokat van oda, amikor szabadnapjuk van és igen tudom, hogy neki vannak rajtam kívül más fontos személyek is az életében, mégis mindig úgy viselkedik velem, mintha soha nem lettem volna számára igazán fontos. Van, hogy egy egész álló nap, csak elsétálunk egymás mellett és, elmormol egy 'helló'-t mikor haza jön, és ez nekem rettentően rosszul esik. Azt hiszem ennek most vége kell, hogy legyen. Nem fogom többször elviselni azt, hogy levegőnek néz és inkább alszik a banda tagjainál, mint velem legyen. Lassan a gardróbomhoz sétáltam, miközben a könnyek lefolytak az arcomon. A bőröndömbe szépen összehajtogattam a ruháimat, bár igaz fogalmam sem volt hova indulok, de valószínű visszarepülök a szüleimhez, New York-ba. 
Egyáltalán nem siettem el a pakolást, úgy is biztos voltam abban, hogy ma sem jön haza Harry,-legalább is reménykedtem benne. Átsétáltam a fürdőbe, hogy összeszedjem onnan is a kellékeim, amik fontosak lesznek számomra otthon, majd a többi dolgomért visszajövök, ha kelleni fognak nekem, ami kicsit sem biztos, hogy többet szeretnék vele találkozni. Hirtelen egy tompa hang ütötte meg a fülem, mégpedig a bejárati ajtó csapódása. Haza jött. A szívem őrülten dobogni kezdett és gyorsabban szedtem a lábaim, hogy beledobjam a maradék cuccaim a táskába és villámgyorsan behúztam a cipzárt rajta. A könnyeim hihetetlenül gyors sebességben hullottak le az arcomon, amikor kinyílt az ajtó és egy értetlen tekintetű Harry kereste tekintetem. 
-Hová mész?-suttogta. Nem válaszoltam csak tovább pakoltam a másik táskámat is. Minél hamarabb el kell innen tűnnöm.
-Hé, Petra. Kérlek...nézz rám.-mondta, miközben mögém sétált és megfordított. Mélyen könnyes szemembe nézett és próbált valami információt kicsikarni belőlem, de nem válaszoltam egyetlen egy kérdésére sem. Csak jobban összetörtem volna. 
-Engedj.-hangom megtört volt.
-Nem, amíg el nem mondod mi a problémád!-kiáltotta és homlokát összeráncolta. Mérges lett.
-Minden ami közöttünk volt egy nagy hazugság.-kiáltottam.-Nap, mint nap egyedül hagysz, hozzám se szólsz és simán levegőnek nézel és nekem ebből elegem van. Tudtam, hogy nem kellett volna megbocsátanom, még anno.-a hangom hasonlított egy hisztis lányéhoz, miközben meg-megcsuklott. Már nem sírtam. A könnyeim az arcomra száradtak, de nem voltam már képes többet sírni. 
-Ígérem megváltozok, csak adj még egy esélyt.-mondta.-Kérlek.
-Sajnálom.-fogtam meg a bőröndjeim és levittem őket az előszobába, hogy felvehessem a cipőm és minél hamarabb elmehessek. Felkaptam a kabátom magam, mert már beköszöntött az ősz, így a levegő is rettentően lehűlt. A telefonom a zsebembe csúsztattam, majd Harry felé fordultam.
-Szeretlek.-suttogtam és egy utolsó csókot nyomta az ajkaira és magam mögött hagytam életem szerelmét, aki könnyes arccal állt az ajtóban. Rettentően hiányozni fog és talán másik férfit nem fogok ilyen közel engedni magamhoz, de tudom, hogy jól döntöttem, mert az olyan élet amit mi éltünk ketten, már nem volt normális. Beültem a taxiba, majd egy utolsó puszit küldtem az én göndörömnek és ezzel végleg vége lett mindennek.